|
Témaindító hozzászólás
|
2012.04.16. 17:54 - |
 |
[15-1]
Már épp válaszolni akartam Eslynának, amikor Awan erőszakos hangja csendült fel. Némán figyeltem, ahogy Eslyna alázatosan szót fogad neki, de Awan kijelentése, miszerint én vagyok a farkasok idehozatalának a felelőse, dühössé tesz. Mégis, mit gondol? Én is szívesebben maradnék Oroszországban.
Csalódottan, dühösen, és egy kicsit talán szomorúan is felhorkantok.-Persze, hogy megállok a lábamon.-morgom.
Értetlenül nézem, ahogy Eslyna közelebb sompolyog hozzám, és elsuttogja a titkot. Kikerekedik a szemem, és biccentek.
-Köszönöm. Élni fogok vele.-hálálkodom, és figyelem, ahogy a két farkas elmegy. Magamban még mindig a nőstény szavait emésztgetem. Tudom, hogy nagy bátorságra volt szüksége ahhoz, hogy ellenszegüljön apja akaratának, és csodálom érte.
Mindenesetre most az éhség a legfontosabb. A gyomromat jeges acélkarommal szaggatja a átongó üresség, és a zord idő is megteszi a magáét. Jobb, ha eszem valamit, mielőtt bármit is tennék...
Elindulok a fák vonala felé, és közben halványan, de egyértelműen körvonalazódik bennem a terv: Eslynát ki kell szedni az apja karmai közül. Most még erős és büszke, de ha így folytatják, Awan hideg könyörtelensége előbb vagy utóbb az ő szívét is megfagyasztja... |
Máris lehunyja a pilláit és gyermeki mosollyal az ajkain képzeli el Oroszországot. Szemei előtt magas fenyők és sok-sok hó jelenik meg. ~ Talán ilyen, talán nem. Mindenesetre nekem mindig Dalarna lesz a legszebb környék! Sosem lennék képes itthagyni. Ó, de nehéz lehetett Valadrielnek! ~ komolyodik meg a tekintete, és bele sajnálat költözik.
- Borzalmas lehetett elszakadni a szülőföldedtől. Részvétem.
Ekkor jön el a pillanat, amikor Awan felkapja a fejét és rámordul Eslynára. - Eslyna! Mennünk kell! - jelenti ki határozottan.
Eslyna lehorgasztja a füleit és szemeibe félelem költözik. Farkát maga alá húzza. - Sajnálom, apám. Túl messzire mentem.
Awan Valadrielhez fordul. - Nektek köszönhetően hamarosan itt is rengeteg farkas lesz, én pedig nem hagyhatom, hogy a falkám jövőjét befolyásolják azzal, hogy prédáinkat ellopják előlünk. Tudom, hogy ezt te is megértenéd. Nem fogunk segíteni vadászni. Soha! Már így is túl sokat árult el Eslyna magunkról. Ha igazi farkas vagy, megállsz a négy lábadon magad is! - azzal elfordul a fehér nősténytől és emelt fővel masírozik a fák felé.
Eslyna sajnálattal néz Valadrielre. - Bocsi. Remélem még találkozunk! - A fiatal nőstény összeszorítja az ajkait és kétségbeesetten gondolkozik. Elárulja? Ne árulja el? - Izé... keresd a szagomat az erdőben, van egy kis odú ott! ott lakunk!
Azzal gyorsan apja után rohan, amikor beéri csüggedt arccal bandukol mellette.
//Hacsak Valadriel nem állítja meg őket, a két farkas távozik.//
|
Amikor a nem kívánt látogatókat említette, egy pillanatra megmerevedtem, a hátamon felborzolódott a szőr. Készen álltam arra, hogy eloldalogjak, ha kell, de végül megnyugodhattam. Lapos pillantást vetettem a falkavezérre, és az volt a benyomásom, hogy mintha mogorva hallgatásba burkolózna. De elhessegettem a gondolatot: itt csak Eslynának engedelmeskedek, nem érdekel, ki a falkavezér.
-Oroszország...-sóhajtottam ábrándosan. Eszembe jutottak a végtelen erdőségek, a rengeteg síkság, és a vad vadászatok. Szinte éreztem a friss hegyi levegőt, és egy pillanatra visszatértem a Frozen falka vadászterületére.
A vadászat gondolatára megkordult a gyomrom, és rájöttem, hogy igencsak éhes vagyok.
-Hát, teljesen más, mint itt. Itt a fák alacsonyabbak, viszont dúsabbak, így jó fedezéket nyújtanak, kiválóan el lehet köztük rejtőzni. Persze, ott is vannak jó helyek, de Dalarna jobb vadászterületet kínál. A vad sokkal több itt, és változatosabb is- nálunk, otthon leginkább csak őzek és nyulak voltak, más ritkaságnak számított.
És persze, jóval több volt a farkas. Rengeteget harcoltunk, hol kedvtelésből, hol területi viták miatt. Nem volt olyan rossz, legalább kondiban maradtunk.-vetettem kaján farkasvigyort rá, és rájöttem, mennyit beszéltem. A gyomrom folyamatosan korgott, így hirtelen ötlettől vezérelve kérdőn félrebiccentettem a fejem.-Mondd csak, nincs kedved vadászni egyet? Nekem már kopog a szemem. |
- Ó, nem, rosszul tudod. Én itt születtem. Apám vezeti az egyetlen itteni falkát, de az emberek nemrég elkezdtek farkasokat ideszállítani és nem szívesen fogadjuk a betolakodókat. Ezért hát, nézd el kérlek apám mogorvaságát - kuncogott, de fél szemmel Awant figyelte, hogy nem-e lépte át a kiszabott határt. Az öreg viszont némán tiltakozott. - Én is örvendek a szerencsének, te másnak tűnsz, mint a többiek. Mennyire különbözik Oroszország és Dalarna? - pislogott kedvesen Sal Valadrielre. |
Eslyna szégyenlőssége és szerénysége meglepett. Biztos voltam benne, hogy tudja, milyen uralkodói megjelenésű, de tévednem kellett.
Mivel úgy tűnt, zavarja a behódoló gesztus, felemeltem a tekintetem és kénsárga szemeimet az övébe fúrtam.
-Örülök, hogy megismerhettelek, Eslyna. Igen, az emberek hoztak ide.-prüszkölöm megvetően. A kétlábúak említése undorító és gyűlöletes dolog, máshogy nem tudok rájuk gondolni.-Eddig Oroszországban éltem, de azok a veszett kutyák elhurcoltak ide. Nem mintha nem lene remek hely-vetek egy gyors pillantást Awanra, nem sértettem-e meg a legutolsó mondatommal.-De azért hiányzik a régi otthonom.
A kérdésedből úgy látom, titeket is ők hoztak. Honnan jöttetek?-kérdezem, majd még hozzáfűzöm:-Persze, csak ha nem titok. |
Békesség és elégedett nyugalom tölti el, hogy apja nem folytatja a zsémbeskedést és Valadriel továbbra is tiszteletteljes. Sőt, ő, mint hercegnő?
- Jaj, Istenkém, ne túlozz... - suttogja halkan, szégyenlősen, lesütött szemekkel. - Egyébként igen, Eslyna vagyok - mosolyog a fehér nőstényre aztán apjához fordul, aki tüntetőleg a messzeséget kémleli. Egy ideig nézi az idős hímet, majd feladja és inkább az északi nőstényre figyel.
- Te is az emberek miatt vagy itt, igaz? Ha szabad ilyet kérdeznem, honnan jöttél? - érdeklődött lágy hangon.
Fél szemmel Sal Valadriel mozdulatait figyeli és elkerekedik a szeme, amint mély tiszteletet lát rajta Eslyna felé. Először dühös lesz. Mérhetetlenül dühös, amiért ő nem kapta meg amit Eslyna. Hiszen ő az alfahím! Ő a vezér! Övé a tisztelet!
Majd végül rádöbben, hogy talán Eslyna kisugárzása miatt történt ez és akkor minden esély megvan arra, hogy tökéletes alfanőstény legyen belőle. Ez megnyugtatja háborgó lelkét Awannak, de még mindig nem szólal meg. |
Tágra nyílt szemmel bámultam az új jövevényt. Nyugódt mozdulatokkal közeledett, semmi idegesség nem volt benne, pedig akár meg is támadhattam volna.
"~Apa?"-futott át a fejemen. Akkor ez Eslyna. A jövőbeli alfanőstény.
Nem volt meg benne Awan kissé zavarodott dühe, sem távolságtartás. Eslynából színtiszta derű és béke áradt, annak a lénynek a hite, aki biztos benne, hogy mindenkiben van valami jó.
Emellett a megjelenése is épp olyan volt, mint amilyennek lennie kell: kifinomult, nyugodt, olyan, aki jól megfontolja a dolgokat. Akaratlanul fejet hajtottam, és szememet a földre szegeztem. Nem féltem a nősténytől, de tiszteltem.
-Szia...-mormogtam, bár a hétköznapi kifejezést elég helytelennek találtam.-Te vagy Eslyna hercegnő, ugye? |
Sokáig tartott míg végre rálelt apjára, majdnem az egész napot a keresésével töltötte és már kezdett aggódni Awan egészségéért. Végre felfedezte az ismerős illatot a szél karmai között, Eslyna kacsintott egyet a levegőbe és egy "Köszönöm, kedves szél!" mondattal pedig elindult vígan a mező jelenleg kietlen vidékén.
- Ugyan, apa! Miért viselkedsz ilyen morcosan? - szólt enyhe, játékosan dorgáló hangnemben az alfához miután odaért hozzájuk és hallotta annak szavait, megfigyelte a testtartását. Eslyna nagyon jól ismerte apja minden egyes rezzenését és pár perc alatt fel tudta mérni mi járhat a hím fejében.
Összeszorított szemekkel, mosolyogva fordult Sal Valadriel felé. - Szia! - köszöntötte az apjával teljes ellentétben; lelkesen.
Az előrébb lépésre rögtön lesunyja a füleit, jelezve nemtetszését. " Még nem adtam engedélyt a közeledésre! " súgja a mozdulat.
Fel sem tűnik neki, hogy ez a kérdés megsértette a másikat. A kipréselt szavakra azt hiszi, Sal Valadriel türelme fogy. Összehúzza a szemeit az utolsó mondatra, mivel azok a nőstény gyengeségére utalnak.
Ekkor jelenik meg lánya és Awan Eslyna felé kapja a fejét. A kérdésre felmordul. Hát persze, Eslyna egy ártatlan galambként fogad mindenkit! Meglátja a jót még a legördögibb farkasban is. Megadóan felsóhajt és azt várja mit reagál Valadriel a lánya közvetlenségére. Most kivételesen nem akar közbelépni. |
Kissé felbátorodva léptem előre egyet. Kezdtem úgy érezni, hogy a farkas talán nem fog megtámadni....
Amikor kimondta a múlt idejű mondatot, kissé megvillantak a szemeim. Nem szerettem, ha emlékeztettek a veszteségemre, na meg arra, hogy a falka milyen könnyen lehagyott, pedig pont akkor lett volna szükségem rájuk. Persze, megértettem én őket, a farkastörvények szigorúak, de mégis...
-Igen.-jelentettem ki, és keményen megküzdöttem, hogy ne vicsorogva köpjem a szót.-Volt egy sérülésem, és nem tudtam velük lépést tartani. |
Awan érdeklődve fülel fel a nőstény szavaira, melyek teljesen normális hangnemben érkeznek hozzá. Őszintén szólva, nem ezt várta volna. Inkább ellenszegülést és morgást... Kihúzva magát pillant le a fehér farkasra és mérlegeli a válaszokat, mielőtt kimondja.
- Van falkád, és mégis újat keresel? Vagyis csak voltál béta? - kérdezi és mimikája kíváncsiságról árulkodik. Awan, mintha egy óvatlan kiskölyök lenne, azonnal felkapja a fejét minden nem megszokott dologra. Így hát most is elveszíti önuralmát és felveszi a beszélgetés fonalát.
- Van egy lányom. Veled egyidős lehet. Ő lesz az alfanőstény - szemei szigorúan villognak, amik megmutatják, hogy valamilyen okál fogva nem szívesen mondja ki ezeket a szavakat. ~ Ő lesz, ha minden jól megy ~ teszi hozzá magában. |
-Igen, nemrég érkeztem.-helyeseltem. Viszonoztam a köszöntést: a szemeibe bámultam. Alfahím? Nem semmi .Pont a legjobbal futottam össze...-A nevem Sal Valadriel, az északi Frozen falka bétája vagyok. Épp egy új falkát keresek.
A korábbi afférja már kiment a fejemből, minden erőmmel igyekeztem kitalálni, hogyan találhatnánk meg a közös hangot. A farkas erősnek és szívósnak tűnt, bár már eljárt felette az idő.
A kora azonban nem számított. Ha még alfa, akkor erősnek kell lennie. És ha erős, akkor minden tökéletes ahhoz, hogy a falkájának tagja legyek.
-Ki az itteni alfanőstény?-érdelkődtem, igyekezve nem mutatni a kérdés komolyságát. Fontos volt, hogy legyen számomra hely a falkában.
Awan Yuso pedig nem úgy nézett ki, mint aki meghív. Arra jutottam, nekem kell bekéretőznöm a vackukba, és bár cseppet sem volt ínyemre, a szükség nagy úr. |
Szerencséjére - bánatára - megjelent az előbb oly' nagyon szidott farkasok közül egy... és láthatta szerencsétlen manőverét ami egyáltalán nem illik az ő makulátlan megjelenéséhez.
Nagy nyögések közepette sikerült feltápászkodnia és megrázta a bundáját. Apró hópelyhek ragadtak a szőrére, így az csillogni látszott.
- Neked ahhoz semmi közöd - morogta oda nem valami barátságosan a nősténynek. Még hogy ő! Awan Yuso, az Ohir falka alfahímje szóba álljon egy idegennel! Azért nem ártana jobban megnézni...
Elkezdte vizslatni a nőstény paramétereit, hogy mégis honnan jöhetett, miféle túlélő. Mindenképpen északi farkasnak kell lennie - gondolta Awan -, mert hófehér a bundája és dús a szőre. Izmos lábai erőről és jó futásról árulkodnak. ~ Na! Hát ez nem penye. ~
Awan büszkén felvetette a fejét és belenézett Sal Valadriel sárga szemeibe.
- Awan Yuso vagyok, az Ohir falka vezére - ha ember lenne talán még a kezét is nyújtaná egy csókra, mint a papok csinálták régen... - Te egy újonc vagy, nemde? - grimaszolt egyet a mondat végén. |
Beügettem a hosszan elnyúló mezőre. Orromat a szélbe tartottam, és igyekeztem elemezni az illatokat, amik információt hoztak.
Megmerevedtem, mivel kiszagoltam egy másik farkast. A nyakamon a szőr felborzolódott, de igyekeztem lenyugtatni magam. Nem lehetek agresszív... előbb tudjam, kit harapok orrba.
Immár jóval óvatosabban lépkedtem tovább, megfeszült izmokkal és feszülten cikázó tekintettel. Kerestem a szag forrását, az édes nyúlillat, ami idevonzott, már nem érdekelt.
Egy lépés után a növényzet szétnyílt, és megláttam egy öreg farkast, aki az orrán pihent. Megdöbbent és csodálkozó tekintettel néztem rá, majd megkérdeztem.
-Szervusz... mondd csak, mit csinálsz a földön? |
Awan, szokásához egyáltalán nem híven, most egyedül szelte a mező métereit. A fagyott talaj mély álomban szunnyadt talpa alatt, de már készen állt az ébredésre. Hamarosan itt a tavasz! Az alfahím megörvendett erre a gondolatra, de ezután máris lehervadt a mosoly az arcáról. Hamarosan Awan ideje lejár, már érzi a csontjaiban a kor fáradalmait és nem akarja bizonytalanságban itthagyni a falkát. Vajon Eslyna lesz után az új alfa? Ha a tagok elfogadják, kell maga mellé keresnie egy párt.
Erre a gondolatra felmordult.
~ Csak az újonnan érkezett bagázs közül választhat, de mégsem engedhetem, hogy egy olyan csőcselék vegye át a posztomat! Az emberek által ideszállított farkasok mind birtokháborító, szemtelen fajankók! ~ dohogott magában és nem figyelt oda eléggé a lába elé... megbotlott és egyenest az orrára esett. |
[15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
