|
Témaindító hozzászólás
|
2012.04.16. 17:54 - |
 |
[12-1]
Na, úgy látszik nem én vagyok az egyetlen, aki nem kedveli a falkákat. Vagy lehet, hogy csak ezt az egy falkát nem kedveli. Bármi megeshet. Én pédául egy falkát sem kedvel. Nagy dolog. Figyelmesen hallgattam, hogy mit mond az alfahímről és annak lányáról. Na, de mi van az alfanősténnel?. Oké, hogy nem kedvelem a falkákat, de ennyire buta azért nem vagyok. Tudom, hogy az is van. Már ha van.
- Nem zavar - vigyorogtam, amikor bocsánatot kért a kifejezésért. Én is sok ilyen farkassal találkoztam már, de olyannal, mint Eslyna nem sok van. Érdemes lenne megismerni őt egyszer... Hiszen sosem lehet tudni, mikor van a farkasnak szüksége egykisegítő mancsra. Valadriel ekkor nagyon elgondolkozott valamin. Kérdőn néztem rá és vártam, hogy mit fog mondani. Türelmes egy farkas volt és, amikor megláttam, hogy olyan hirtelen feláll azt hittem, hogy itt akar hagyni. De szerencsére mégsem. Kivételesen nem rajongtam az egyedüllétért hisz több napig egyedül voltam. Ezért én is felálltam és csillogó szemébe néztem.
- A számból vetted ki a szót, kedves Valadriel - vigyorogtam rá - Csak mutatnod kell az utat és én követlek! Már ha tudod az utat... - heccelődtem vele és követtem Valadriel-t, immáron a legjobb barátomat amerre mutatta.
//Sirona és Sal Valadriel el// |
-De még mennyire, hogy van.-prüszköltem megvetően. Hiába minden, tudtam, hogy sosem fogok megbékélni Awan Yuso modorával.
Észrevettem, hogy a szavaim feszültséget okoztak, így kényszerítettem magam, hogy ellazuljak. Semmi értelme nincs őt is felizgatni egy kis osobaság miatt.
A kérdésére elnevettem magam. Na igen, nem jöttünk ki túl jól... bár én még meg is alázkodtam. Hiába. Na, ezt se fogom többet.
-Remekül látod a helyzetet.-kacsintottam, majd sóhajtva lefeküdtem vele szembe.-Awan Yuso, az alfahím, egy hatalmas, egyeduralom mániás bunkó, már megbocsáss a kifejezésért. De Eslyna... ő maga a vezérség. Okos, bátor, barátságos.
Eszembe jutott, ahogy azon vívódott, elárulja-e nekem a rejtekhelyüket. Ráadásul ott volt az apja is, aki biztosan megtépi, ha megneszeli az invitálást...
Gyilkos farkasvigyor ült ki az arcomra, és talpra ugrottam. A végtagjaim szinte izzottak, ahogy a fejemben felrémlett az Eslynával közös beszédünk utolsó mondata: "Élni fogok vele."
Itt az ideje, hogy melátogassam a fehér nőstényt. És ha Awan ott van, hát még jobb.
-Velem jössz?-kérdeztem lázasan csillogó szemmel. -Meg akarod ismerni Eslynát? |
Az otthonom, nos igen... azt sem neveztem volna annak az igaz, mivel csak vádoroltam napról napra, de így elhurcolni, hogy azt sem tudtam mi történik velem egy olyan helyre, ahol ismeretlen farkasok rohangálnak és a környéket sem ismerem. Ideje lenne megbarátkoznom a gondolattal. Hiszen nem tehetek ellene semmit. Biztos rosszat kérdeztem, mert Valadriel tekintete elsötétült. Sokszor láttam már a farkasok tekintetét elsötétülni, de biztos voltam benne, hogy ő nem volt rámtámadni.
- Itt van falka? - döbbentem meg. Ugyan nem azért mert csatlakozni kívántam hozzájuk. Egy cseppett sem akartam. Nem voltam csapatjátékos. Talán egyszer az lehetnék, de most még nem. - A hangodból úgy ítélem meg, hogy nem tetszettetek egymásnak - mondtam kedvesen, mert nem piszkálódni akartam.
- És milyen lenne ez a híres Eslyna?- érdeklődtem. Na, most már kíváncsivá tett a rejtélyes megjegyzéseivel. |
-Nincs mit.-mosolyogtam, és követtem a példáját. Nem érdemes állnom, ő pedig nem fog megtámadni. Ebben olyan biztos voltam, mint abban, hogy a lábaimból négy darab van.
Sajnálkozva felmordultam, mikor megtiudtam, őt is épp úgy elhurcolták az otthonából, mint engem. Ismerős volt a fájdalom, amit az új helyen érezhetett, éhesen magányosan és bizonytalanul. Magam sem értettem, miért, de szerettem volna megkímélni minden ilyesmitől.
A kérdésre elborult a tekintetem.
-Nem, importált farkassal még nem. De a helyi falka vezére már tiszteletét tette...-morogtam gúnyosan, és a találkozás puszta emlékétől felborzolódott a hátamon a szőr. Aztán a szemeim előtt felderengett a bátor és királyi Eslyna képe, és megnyugodtam.-De a lánya, Eslyna, már egészen más. |
Már alig volt hátra pár harapást, de azért azt márt pár pillanat alatt megettem és újra a fehér nőstény felé nézhettem. Gyorsan leültem a hátsómra, mert állni csak akkor szoktam, ha olyan farkassal beszélek, akitől félek. És egy olyan farkastól, aki megosztja velem az ételét igazán nem kell félni.
- Köszönöm a nyulat. Nagyon finom volt - mondtam hálásan és hallgattam a válaszát. Meglepődtem, hogy őt is emberek hozták ide. Azt hittem, hogy ő régebb óta itt él. Az embereket utáltam mióta azt a furcsa fájdalmat éreztem miattuk a hátsómban. Szerencsére semmiben sem akadályozott, de akkor is...
- Igen valószínűleg engem is ők hoztak ide, mivel ők az utolsó emlékeim - mondtam ki sem mondva a nevüket. Egyedül a szüleim iránt éreztem még ekkora gyűlöletet, mint irántuk.
- És te már találkoztál más farkasokkal is, akiket ők hoztak?- kíváncsiskodtam újból. Igen ez vagyok én. A folytoni kíváncsiskodás. De ebből él meg egy farkas. Jó tudni, hogy mennyi farkas él erre és, hogy kik a barátságosak, kik nem azok. Nálam ezek a legfontosabb tulajdonságok. Na, meg a bizalom. Valedriel-ben már megbízom. |
Vidáman figyeltem, ahogy eszik, bár kicsit zavart, hogy csak nyammogott a húson. Mondhatom, az a nyúl igazán finom volt... Ráadásul már napok óta nem evett. Hát akkor miért csak csipegeti?
Savanyúan elmosolyodtam. Különös módon idekerült... mintha csak magamat hallottam volna.
-Nem régóta vagyok itt.-jegyeztem meg, és kissé lejjebb engedtem a fejem.-Tudod, engem épp úgy hoztak, ahogy szerintem téged is. Emberek, ugye?-faggattam.
A korábbi tapasztalataim alapján úgy ítéltem, nem Awan falkájából való, és ennek örültem. Az alfahím egyértelműen a tudtomra adta, hogy nem szívesen látott vendég vagyok, hát nem akartam vele vitába bonyolódni. Mégis ő itt a helyi kemény fiú...
De Sirona, ő nem olyan volt. Nem volt ugyan Eslyna-féle, de határozottan olyan volt, aki becsületes. Végülis örültem, hogy megosztottam vele a húst. Még nekem is szükségem van barátokra, mégha nem is akarom ezt beismerni. |
Kíváncsian vártam, hogy megjelenésemre, hogyan fog reagálni. Mindenki máshogy reagált rá, hiszen mindenkinek más a jelleme, de örültem, amikor végül köszöntött, bár igaz nem túl kedvesen. Végül is, ez is valami... A legtöbben ha éppen esznek már rég vicsorogva űztek volna el, hogy mégis mit képzelek. Na, igen ilyen a farkas lét. De végül úgy néz ki ő is kedvesebbre vedte a formát és kicsit kihúztam magamat, hogy lássa, már annyira nem félek.
- Örülök, hogy megismerhetlek, Valadriel - néztem rá és a vigyorától rögtön felbátorodva még egy kis lépést tettem felé. A kérdésétől egy kissé elbizonytalanodtam. Végül is, ez az ő zsákmánya volt. Nem akartam csak úgy odapofátlankodni, de bólintottam.
- Igen, tudod napok óta nem ettem. Amióta különös dolgok folytán idekeveredtem - mondtam majd odaléptem a nyúlhoz és elkezdtem majszolgatni. Sosem voltam az a típus, aki rögtön nekikezd habzsolni. - És te mióta vagy itt? - kérdeztem kíváncsian. |
Az új farkas megjelenése meglepett. Reflexből ráharaptam a nyúlra, majd lassan elengedtem, és hagytam, hogy a földre hulljon.
Gyanakdova néztem a jövevényt, azon morfondírozva, vajon ő is egy Awan-féle falkatag. Ha igen, nem sok jóra számíthatok tőle.
Beleszimatoltam a levegőbe, de az ellenszél miatt nem éreztem a szagát. Persze, így már érthető, miért nem vettem észre.
-Szia.-köszöntöttem, majd magamban megráztam a fejem. Ugyan már, Valadriel, megy ez neked jobban is! Nem vagy egy hegyi bunkó!
Kicsit megrebbent a farkam, és víg farkasvigyorra húzódott a szám.-Valadriel vagyok.
Követtem a tekintetét, és hátraléptem a nyúltól. Már nem voltam éhes, de jól sem laktam. Ennek ellenére felajánlottam neki a húst.
-Kérsz?
|
Épp az erdőben járkáltam és azon morfondíroztam - mint általában - hogy vajon hogyan kerültem ide. Az első dolog, amire emlékszem, hogy egy fa alatt kissé kótyagosan ébredtem egy számomra ismeretlen helyen. Hogy hogyan kerültem ide, arról fogalmam sincs. Az erdő és az emberek az első emlékeim, a többiről nincs semmi. Persze az erdő tele volt és van is ijesztő szagokkal. De jelenleg csak ide jöhetek. Enni még nem is ettem semmit. Túl feldúlt volt a lelki állapotom az első napokban, ma reggel viszont el próbáltam kapni egy kis nyuszit, aki kimerészkedett elém. Nem jártam sikerrel. A gondolataim folyton elkalandoztak és nem figyeltem oda, így ma is korgó gyomorral tértem be az erdőbe. Ám ma valami egész új szagot éreztem. Fejemet felemelve szimatoltam be a hideg levegőbe és akkor éreztem meg az idegen farkast. Eddig még nem találkoztam egy fajtámbélivel sem és természetesen rögtön rám tört a kíváncsiság. Követtem a szagot és pár pillanat múéva meg is pillantottam egy gyönyörű fehér nőstényt. Csak távolról figyeltem őt, felmérve a terepet, majd előreléptem, nem is túl közel, de nem is túl távol tőle.
- Helló, Sirona vagyok - mutatkoztam be halkan, még mindig volt bennem egy kis riadság, ami általában egy kis beszélgetéssel feloldódik. Lopva a nyúlra néztem, de persze nem célzásként. |
Az éhségtől hajtva vetettem magam a bundás után. A nagyobb méretem miatt könnyű volt beérnem, de a kis dög nagyon cseles volt. Amikor már épp rá akartam ugrani, egy éles bal kanyarral kitért előlem. A lendületem miatt a hóba haraptam, s a fejemben felcsnedültek az alfahím szavai:"Valadriel, téged egy veréb is legyűr. Légy farkas!"
Vadul villogó fogsorral ugrottam a nyúlra, amely megnyikkant a súlyomtól. Tévedhetetlenül martam a nyakába, és éreztem, ahogy a gerince elroppan a harapásom alatt. Egy pillanatra még megráztam, de már ne volt benne élet. Leejtettem, és nekiláttam az elfogyasztásának. |
Beügettem a fák közé, a hó örvénylett a lábaim körül. Orromat perzselte a hideg levegő, ami itt, a fák között még hidegebbnek tűnt. Nem szívesen vallottam be devártam már a tavaszt, ami azonban vizes erdővel jár majd.
Apró kis neszt hallottam, amitől azonnal megmerevedtem. Feszülten figyeltem, és lassan sikerült bemérnem: igen, tőlem balra mozog valami. Valami apró, ami még nem vett észre, így előnyhöz jutottam.
Lesunytam a füleimet, és lassan, óvatosan közelíteni kezdtem a préda felé. Mindegy, hogy egy őz, egy nyúl vagy valami rágcsáló: meg fogom ölni.
A fák között fehér bundát pillantottam meg, és az orromba meleg, édes illat kúszott: egy nyúl illata, aki még gyanútlanul rágcsálta a hó alatt lévő gyökereket. Kissé megsajnáltam, hiszen neki nem volt sejtése róla, hogy a halál már a sarkát tapossa...
Bemértem a távolságot, megfeszítettem az izmaimat, és előrontottam a rejtekhelyemről.
A nyúl egy pillanatra megdermedt, majd futásnak indult. Hatalmas ugrásokkal halad, a félelem és az életösztön űzi előre. |
|
[12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
