MEGJELENÉS
A canis lupus fajnak számos alfaja van, melyek főleg élőhelyektől függenek. Mivel az oldalon 5 alfajjal játszunk, ennek az 5 alfajnak a leírásával fogunk most foglalkozni, illetve azokkal amelyek mindegyikre jellemzőek.

A farkasok megjelenése ahhoz a tájhoz alkalmazkodott, ahol élnek és mivel a farkas holarktikus (északi flórabirodalom) faj ezért mondhatjuk úgy is, legjobban a hideghez.
Talpán és farka alatt a terület megjelölését segítő illatmirigyek vannak. Izomzata, tüdeje és szíve kiválóan alkalmazkodott a zsákmány üldözéséhez: rövid távon sebessége eléri a 60–70 km/órát, és eközben akár 4—5 métereseket is ugorhat. Valamivel lassabban futva (45–50 km/órával) mintegy 15–20 percig képes üldözni a prédát, de ilyen hosszú futás után legalább ennyit pihennie is kell. Szaglása és hallása egyaránt kitűnő: ha megfelelő a szél iránya, akár 2–2,5 km-ről is megérzi a jávorszarvas szagát. Látásuknak különösen a mozgást érzékelő funkciója kiváló. A farkast túlzás nélkül tartják a legintelligensebb ragadozónak. Különleges értelmi képességei a társas életmód eredményeként fejlődtek ki. Élettartama átlag 13 év, fogságban átlag 15 év. A halál leggyakoribb okai a vadászat és a dominancia-harcok közben szerzett sérülések.

Canis lupus lupus Eurázsiai farkas Az állat testhossza 100-140 centiméter, farokhossza 30-50 centiméter, magassága 90 centiméter és testtömege 30-75 kilogram. A hím (kan) nagyobb a nősténynél (szuka). Hatalmas szemfogai és éles, ollószerű tépőfogai vannak. Az öreg kanok nyakát vaskos, erős, sörényszerű szőrzet borítja. A közönséges farkas bundája túlnyomórészt sötétszürke, télen lényegesen tömöttebb, mint nyáron. Farka bozontos. Testalkata egy nagy, erőteljes német juhászkutyáéhoz hasonló. Sokféle hangon vonyít és üvölt, különösen falkában. Kutyaszerű ugatást ellenben csak ritkán hallat.

Canis lupus arctos Sarki farkas Szőrzetük szinte teljesen fehér (a hátukon valamivel sötétebb árnyalatú) és rendkívül dús. Testformájuk zömökebb és súlyuk 50 és 80 kilogramm között mozog. Marmagasságuk 65-80 centiméter. A szuka valamivel kisebb és könnyebb, mint a kan. Testhosszuk 90-150 centiméter.

Canis lupus albus Tundra farkas Nagy termetű, hosszú szőrű, világos szőrű farkasok. Testhosszuk átlag 100-150 cm, vállmagasság 65-80 cm, testtömeg 80 kg. Várható élettartam 7 év.

Canis lupus signatus Ibériai farkas Az ibériai farkas valamivel kisebb méretű északibb elterjedésű rokonainál, nyáron rövid, télen hosszú szőrű, barnássszürke színezetű állatok. Kisebb családokban élnek a többi alfajhoz viszonyítva, a felcseperedő fiatalokat ugyanis nem sokáig tűrik meg a szülők.

Canis lupus lycaon Keleti erdei farkas A keleti erdei farkas egyike a farkas legnagyobb testű alfajainak. Elég változatos színezete van, a majdnem teljesen fehér színűtől egészen a feketéig, többnyire azonban barnás színezetű.

TÁPLÁLKOZÁS
Más kutyaféléktől eltérően egyáltalán nem eszik növényeket, csak húst és csontot. Falkában vadászva főleg önmagánál jóval nagyobb termetű növényevőket zsákmányol (ide értve az olyan nagy patásokat, mint a jávorszarvas és pézsmatulok); a falkából kivert egyedek többnyire rágcsálókat és más, kisebb állatokat — egyebek közt rovarokat.

A falka kitartóan, hosszú kilométereken át üldözi a kiszemelt vadat, majd amikor beéri, sorozatosan a farába, lágyékába és marjába marva terítik le. A legnagyobb sikerre törekedve elsősorban az eleve hátránnyal induló: legyengült, beteg vagy öreg vadakat szemelik ki, ezzel fontos szerepet töltenek be a préda populáció létszámának szabályozásában. 

A táplálékszerző magatartás egy különleges módja a kiszemelt préda csordájának követése. A farkasok ilyenkor hosszú ideig követik és időnként meghajtják a nagy testű növényevők csordáját. Ha ilyenkor leszakadó (gyenge, idős vagy sebesült) állatot vesznek észre, azt megrohanják és felfalják. A farkasok szükség esetén több órán át tudnak futni, méghozzá meglehetősen gyorsan. Előbb vagy utóbb még a legkitartóbb prédának is szembe kell néznie a rohammal. Az áldozatot csak fogaikkal ragadják meg, karmaiknak ebben semmi szerepe nincs. Vékony, a futást szolgáló lábukkal sem nagyot ütni, sem egy erősebb állatot leszorítani nem tudnak. Ezért a zsákmányt harapásukkal ölik meg. A hajsza során a préda nyomát kell követniük, magát az állatot gyakran nem is látják. Ebben orruk segíti őket, amely olyan kifinomult szaglással bír, hogy bátran az állatvilág legfejlettebb érzékszervei közé sorolhatjuk. Bármely csapásról azonnal felismerik, hogy érdemes-e követni. A zsákmányállatot körülvevő farkasok igyekeznek egymástól nagyjából azonos távolságot tartani. A támadást (sőt, magát a vadászatot is) mindig az alfahím indítja meg, a tagok azonban önállóan, de egymásra mindvégig figyelve vesznek részt benne: a farkasfalka vadászata ettől nagyon hatékony. A zsákmányt leterítve a híres farkasétvággyal egy-egy farkas akár 10 kilogrammot is felfal belőle. Rendkívül erős állkapcsával akár a jávorszarvas vagy a bölény legvastagabb csontjait is el tudja morzsolni. A dögöt sem veti meg: a farkas gyakran megpróbálja elkergetni friss zsákmánya mellől a többi farkast, a medvéket és a pumákat. A települések szeméttelepein is megjelenik; hajdan valószínűleg az ősi emberi közösségeket így kerülgető farkasokból háziasíthatták a kutyákat.

Minél nagyobb tesű a kiszemelt zsákmány, annál több tapasztalt vadászra van szükség. Ahol hatalmas állatokra vadásznak (jávorszarvas, bölény), ott 20, vagy még több állat alkotja a falkát. Ahol a zsákmányállatok kisebb testűek (gímszarvas, vadkecske), a falka 8-10 állatból áll. Ahol kisebb zsákmányra (nyúl, hód) vadásznak, általában csak egy pár van együtt.

SZAPORODÁS
A hím gyakran 1 évig is udvarol a nősténynek, de az utána kialakuló kapcsolat akár örökre is szólhat. Amikor kölyköt vállalnak, azzal megalapítanak egy új falkát. De ha már falkatagok, akkor csak a domináns alfapárnak van joga szaporodni, az alfanőstény az alacsonyabb rangúak szaporodását agresszióval akadályozza; előfordulhat, hogy kölykeiket elpusztítja. 

A szaporodási időszak január és április között van, az északi farkasoké később, mint a délebbre élőké. A párzás után a szuka egy odút ás, amelynek bejárata először lejt, majd emelkedik a vízbefolyás gátlására. Az átlagosan 63 napos vemhesség után vakon és süketen születő kölyköket 3 hétig csak az anya neveli. A számuk változatos, akár 14 is lehet (általában hét). 5–10 nap alatt állnak talpra, a kezdetben kék szemük 10–15 nap múlva nyílik ki. 7–9 hétig szopnak, de 1 hónapos koruktól kezdve szoktatják őket a húshoz. Ezektől a napoktól kezdve a falka közösen neveli a kölyköket, senki sem maradhat feladat nélkül. A többi, fiatal nőstény játsza a "bébiszitter" szerepét, vigyáznak a kölykökre amíg az anya vadászik. A kölykök játékaikkal ekkor már elkezdik kialakítani saját hierarchiájukat. A gyorsan fejlődő fiatalok 10 hónapos korukban kezdenek el a csapattal vadászni. Anyjuk szociális helyzete már születésükkor meghatározza, hogy a fiatalok majdan hová kerülnek a ranglétrán.

Ivaréretté a szukák 2 éves, a hímek 3 éves korukban válnak (tundrafarkasoknál a nőstények is 3 évesen). Ekkor többnyire elhagyják a falkát, és megpróbálnak másikhoz csatlakozni, illetve újat alakítani.

A FALKA
 A falkában az egyes farkasok szoros egységet alkotnak, anélkül hogy elveszítenék egyéníségüket. Azzal, hogy alárendelik magukat a falka érdekének, zsákmányszerzésük hatékonysága lényegesen megnövekszik. Falkában olyan állotakat is el tudnak ejteni, amelyeket egy magányos farkas soha nem tudna leteríteni. Nagyvadakra tehát csak falkában tudnak vadászni, melynek alapja az egymás kölcsönös felismerése. Így képesek a pontos rangsorrend kialakítására és a szerepek egyértelmű felosztására. A legerősebb példány lesz a vezérfarkas (alfahím), ő irányítja a falkát, bár bizonyos feladatokat átháríthat egyes magasabb rangú szukákra. A vadászat során a falkatagjai együtt dolgoznak, hajsza közben vonalban szétnyílnak, vagy alcsoportokra oszlanak, hogy egymás felé hajtsák a vadat. A zsákmányból mindegyikük rangja szerint részesül. Komoly harcok a falkán belül viszonylag ritkán fordulnak elő, ami nem utolsósorban azzal függ össze, hogy a tagok többsége szoros rokoni kapcsolatban áll egymással. A heves küzdelemnek az alulmaradó egyed meghunyászkodó, illetve alárendeltséget kifejező testtartása vet véget. A védtelen torok felkínálása a fajtársban harapási gátlást vált ki. A falkán belüli szigorú hierarchikus rend másik következménye, hogy - kiváltképp szűkös időkben - csak a rangsor élén álló hím és nőstény párosodnak és nevelnek utódokat. A falka összetartása nyáron vagy táplálékbőség idején lazul. Néha csupán az egyes párok maradnak együtt.  A falkák tulajdonképpen olyan nagycsaládok, amelyekben a vezető alfa-párhoz és utódaikhoz a szaporodási időszakban más farkasok is csatlakozhatnak - ezek később is a falka tagjai maradhatnak. A falkában szigorú a hierarchia: az abszolút úr az alfahím. A vezérhímet legyengülése (betegség, sérülés stb.) esetén a bétahím váltja fel. A falkák időnként feloszlanak, majd (átmenetileg vagy véglegesen) újraalakulhatnak, illetve más falkákkal egyesülhetnek is. A régi falka feloszlásával létrejött új falkák egymással barátságosan viselkednek.

A falka együttműködésének két, ellentétesen motiváló alapja:

• az állandó rivalizálással kialakított rangsor és
• az egymást régóta ismerő tagok erős, kölcsönös kötődése.

Az együttműködés megköveteli:

• a fejlett szociális intelligenciát,
• a jó problémamegoldó képességet és
• a képlékeny, a körülményekhez alkalmazkodó viselkedést.

Territoriális viselkedése erős, de a terület határait más szociális fajoktól eltérően nem ellenőrzi rendszeresen, mivel ezeket a határokat a szomszédos falkák kölcsönösen elismerik. A területen van az elléshez használt vacok, vannak rajta gyakran használt útvonalak és találkozópontok. A domináns egyedek a napi séta közben vizelettel, ürülékkel, kaparással jelölik az útvonalakat, amiken a talp illatmirigyeinek váladéka is nyomot hagy. Általában 250 méterenként van egy-egy szagjel; a területhatár közelében, a rendszeresen használt csapásokon, az elágazások közelében ennél jóval sűrűbben. A szagjelekből és a térkép jellegzetes pontjaiból a fejükben kognitív térképet állítanak össze, aminek segítségével képesek átvágni az útvonal kanyarjait, ha sietnek valamiért. Területüket hevesen védik a betolakodóktól; azokat akár meg is ölhetik. A területet körülbelül 1 km széles határzóna veszi körül; ezt a sávot a szomszéd falkával közösen használják, és általában itt portyáznak a falkából kivert példányok is.

wikipedia.org || medveotthon.hu || mindenamiallatok.gportal.hu